Hát igen! Vannak napok, amikor az ember a legrosszabb kezdet miatt, már azt hiszi, hogy semmi sem sikerülhet, aztán a dolgok megváltoznak és az idő előrehaladtával az ember lelke megnyugszik, felszabadul és felhőtlen gyermeki örömmel tekint maga köré. Ilyen nap volt ez a tegnapi is, amikor az EXWT részt vett a Patriots Nyuszi Kupán!Nem írom le, hogy milyen egyáltalán nem könnyű körülmények jellemezték az EXWT felkészülését a kupára. Hogy majdnem összejött két csapatnyi ember, aztán a végén négyen maradtunk. Ez a négyes a következőképp alakult: Kapó, aki lassan hét éve aprítja társaságomban az ellent, Tony az “öreg motoros”, aki 2007-óta nem vett részt ilyen eseményen, mint játékos. Mondhatni marker sem fogott a kezébe, hacsak nem mint bíró tette azt! Bazsi, akinek egy gatyán, mezen és maszkon kívül csak a hatalmas szíve és játékszeretete állt rendelkezésére, ahhoz hogy játszani tudjon. És persze itt vagyok ugye én. A paintball függő, akinek inkább vágya, mint pénztálcája van ehhez az egészhez.

Szóval, ha létezik csapat, ami hendikeppel indul el bármelyik versenyén az az EXWT. De nem panaszkodni akarok, csak szeretném, hogy mindenki, aki elolvassa ezt a bejegyzést tisztában legyen azzal, hogy mi is a nagy valóság. Az kérem az, hogy segítség nélkül ismét nem sikerült volna elindulnunk a versenyen!

Dávid kisegített minket egy Etek2 markerral és egy tabitartóval. Blade hozta a markerét, a palackját, és a tárát, meg mini de annál inkább hasznos szerszámkészletét. Tony adott Kapónak mezt, hogy legyen miben játszania. Szóval volt itt kérem minden a háttérben, hogy összejöjjön a csapat.

Két ember volt aki teljes egészében a saját felszerelésére tudott támaszkodni. Tony és én. Igaz Kapó a verseny napján vett egy PMR-t, de tárat tőlem, palackot Blade-től, tabitartót Dávidtól kapott. Majd táram átmászott az Etekre, így Kapóhoz egy Rotor érkezett Zolee-tól, akinek ezúton is köszönjük szépen a segítségét! Bazsit pedig inkább meg sem említem. Rajta csak a maszk és az öltözék volt saját, minden valaki mástól érkezett.

Ennyit a körülményekről. Tovább nem ragozom, hiszen ott voltunk játékra készen és szinte mindenből akadt nálunk tartalék, szóval nyugodtak voltunk ezen a téren… addig, amíg az első mérkőzésen Kapó markere be nem jelentette a sztrájkot. Az istenért nem lőtt! Mondjuk Tony meg túl, az ellenőrzésnél, úgyhogy az én markeremmel vágott neki a menetnek (az első és második körben én pihentem).

Próbálgattuk magunkat és a pályabejáráskor kiötlött taktikánkat, már ha volt konkrétan olyan. Mondjuk Tony megpróbált mindent: ötletelt, tanácsolt, és játszott is, de a siker csak nem jött össze az első két menetben.

Aztán a harmadikban Tony, Kapó és Tace felállásnál megtört a jég! Kapó a “piramis”, Tony a “kígyó” oldalra el én maradtam centerben. Igazából nem tudom mi törtét. Tettük a dolgunk az előzetesen megbeszéltek szerint és én kilőttem a jobb sarokban lévő játékost. Kapó keresztbe centert lőtt és én is, így nem tudom melyikőnk szedte is ki végül, de ez mellékes is. Tony pedig elbírt a maga emberével a kígyós oldalon. Megvolt a pont, megvolt az első győzelem.

Természetesen nem bíztuk el magunkat és kellő alázattal és további felállás kereséssel játszottunk tovább. A következő győzelem az ötödik mérkőzésükkor jött. Istenre esküszöm, annyira örültem neki, hogy már nem is igen emlékszem, hogy sikerült. Ebédig még buktunk egy partit, majd szünet következett. Eddigre már, hála az égnek a reggeli idegességem is szertefoszlott, így elfogyasztottuk szerény, de annál jobban eső ebédünket.

Ebéd után aztán sikeresen benyeltünk három vereséget, amit nem csak az ebéd okozta ritmuskiesésünknek tudhatunk be. De nem csüggedtünk. Folyamatosan hajtogattam, hogy a Mikin egy, az MPL-en kettő, itt már az is megvan, még egy kellene és elégedett lennék! Természetesen ezt a győzelmek számára vonatkoztatva gondoltam.

És megtörtént a “csoda”! A tizedik mérkőzésünkön, amit a későbbi bronzérmes ellen vívtunk ismét, az első győzelmünknél bejött formulát próbáltuk, csak most Bazsi volt a jobb szélen. Mikor kilőttem a tükrét és a középső játékost folyamatosan lőttem, jobb oldalt felfutva lezúzta őket. De úgy, hogy még Tony és én is meglepődtünk ezen.

Mivel megvolt az általam előirányzott harmadik győzelem is, felszabadultan, de eredménytelenül játszottunk tovább. Tökéletesen kijött, hogy edzés nélküli, össze nem szokott gárda a miénk.

Sokszor volt, hogy nem értettük egymást, sem mozgásban, sem szóban. Sok hibát vétettünk, mint egyéni, mint csapat szinten. Én pl. annyira “beleszoktam” a jobbra játszó center szerepébe, hogy amint változtatnom kellett volna ezen, totális csőd volt amit műveltem.

Közeledett a végjáték. Az utolsó előtti mérkőzésünk a White Angels ellen vívtuk, akik az előző két mérkőzésükön szabályos lerohanásos taktikát alkalmaztak, igen csak sikeresen. Tudtuk, hogy ellenünk is valami hasonlóval készülnek, de be kell valljam ötlettelenek voltunk, a hogyan álljunk nekik ellent kérdésében.

Aztán a mérkőzés eljött és mi ott álltunk, talán mint “riadt szemű őzikék”, de egyáltalán nem szándékoztunk olcsón adni a skalpunkat. Tony bal, Kapó jobb és én center felállással vártuk a rohamot. Be kell valljam az Angyalok gyorsak! Az egész mérkőzés egy totál káosz a fejemben! Annyi csak, hogy a srác jön jobbra én húzok rá, de gyors, cikázik a “piramisok” között, lövöm, közben üvöltök, de gyors. Aztán felbukkan ott ahol gondoltam és szó szerint “szarrá lőjük” egymást. nekem legalább is szarrá-nak tűnt. El is indultam kifelé, de a srác csak futott tovább és Kapót is levarrta. Viszont a bírók szerint őt én már kilőttem előtte tehát továbbjátszott. Élő játékos már nincs a pályán: döntetlen!

Komolyan mondom, ez a döntetlen számomra felért egy győzelemmel!

Ezután már csak az utolsó mérkőzésünk maradt hátra, amit a házigazdákkal a Budapest Stoneface csapatával vívtunk. Minden mindegy alapon egy új figurát próbáltunk, ami persze nem jött be, de ez nem is meglepő, ha hozzátesszük, hogy a Kőarcok igen csak formában voltak a napon és megnyerték a Kupát!

Jött a díjátadó, és állítom voltam olyan boldog és elégedett, mint a “dobozos” helyezettek! Összegezve a történteket: tizenöt mérkőzés, három győzelem, egy döntetlen és tizenegy vereség. Nem fényes lista, de engem roppant elégedetté tesz! és az is, hogy az EXWT úgy néz ki, megtalálta alapfelállását. Azaz erre a három emberre folyamatosan számíthatok airball kalandjaim során!

Köszönöm nekik, a segítőinknek, és mindenkinek aki támogatta valamiképp a csapatot, hogy egy feledhetetlen élményben volt részem!

De ennek a felkérésnek nem lehetett nemet mondani. Természetesen nem azért mert a főnökeimről volt szó, hanem mert tényleg olyan emberkékről, akik még soha az életben nem paintballoztak. és láttam bennük a potenciális jövőbeni játékosok lehetőségét. Szóval, nekem mint a paintball fanatizmus élő szobrának, kutya kötelességem, hogy olyan élményben legyen részük, ami remélhetőleg maradandó élményt jelent majd. Így belefogtam. de már merült is fel a kérdés: Hova is vigyem őket játszani? Ez tényleg fogós kérdés volt. Itt a környéken, nem tudtam olyan helyszínt választani, amit úgy be mernék vállalni, hogy ne valljak vele szégyent. Néztem a távolságokat, a játékosok lakhelyeit és a végén egyetlen értelmes alternatívám maradt: Patriots!

Ezután telefon Leventének: Nem nagy létszám, barátok, kollégák, brahi paintball, igazi csak a helyszínen fogod megtudni mit csinálsz meglepetés történet, kis paintball, kis evés-ivás. Levente nagyon megértő és segítőkész volt, így sikerült megegyeznünk a március 27, szombat tíz órai dátumban.

Nem akarom leírni, a szervezés és a titoktartás, dezinformálás, témakerülés és konspirálás magasiskolájának történetét, mert akkor igen csak elkalandoznák. Elégedjen meg mindenki azzal, hogy a meglepetés tényleg sikerült!

Nyolcan vettünk részt az ünnepelttel együtt egy hamisíthatatlan paintball élményben. Öt férfiember és három hölgy. A csapatelosztás könnyűre sikeredett: négy fiú együtt és én a lányokkal. Így nagyjából “egyenlőek” az erőviszonyok.

A tortát felvágtuk, és a kalandba belevágtunk! Az első helyszín épület harc. Gyorsan végig a földszinten, lányok a nyomomban. Ellen az emeletre visszavonul. Én pirítok rendesen (természetesen G3 a társam a játékban). Emeletre fel, ott rövid tűzharc után ketten a sárga csapatból ki. Én nyomomban társaimmal tovább. Már csak az ünnepelt állja a sarat. Küzd egy társammal egy szobába húzódva. Gondolok egyett és berohanás folyamatos tűzzel, de benézem, máshol lapult, mint sejtettem, így sétálok. Az első kör az uraké. Visszavágó: Három csapattársam az emeletre fel, én “hangosan csörtetve”, földszinten vonom magamra a figyelmet, hogy a bekerítés összejöjjön. Ketten lenn is maradnak velem foglalkozni. Egész jók! Sokáig bírják a vad sorozataimat, de azért idővel sétára kényszerülnek. Közben lányok az emeleten takarítanak, így egál!

Ezután “labirintus” következik. Én osztom az észt: – Gyorsan futok, úgy hogy tolok egy sprintet a másik végéig, ti pedig, futtok utánam és egy-egy sarkot lefogtok! Start és két lépés után olyan hasra esés, hogy azt hittem ott kaparom el magam szégyenemben. De játék van! Így azonnal felpattanás és sprint. Beérek és ketten látják ennek “kárát” a túloldalon. A visszavágó már kevésbé sikeres, mivel beszorulunk. Már csak én vagyok talpon, de ketten két oldalról szorítanak, majd koppan a maszkomon a festék. 2-2, ha jól számolom!

A régi Trabantos pálya helyén  lévő gumis pályán folytatjuk. Itt az első körben sajnos gyorsan fogynak a lányok, így a másodikra taktikát váltunk. Kivárunk, mint azt az urak is tették az előző körben. Bejön. Srácok már csak ketten, lányok ügyesen terelik el rólam a figyelmet. Túloldalon egy hiba: egy fedezék mögött két játékos, holtteret kihasználva büntetek: bunker! Mindketten “kivégezve”.

Ezután irány a kábeldobos, ami mint később kiderül, nagy kedvence lesz mindenkinek. Sok oda-vissza játék. jellemző taktika: Lajost (ez lennék én, azoknak akik nem ismernek, és nem tudják a rendes nevem: Tacepao) kiiktatni, lányokat letarolni. ez néha be is jön, néha nem. Lányok és srácok körről-körre fejlődnek! Persze magyarázok, pofázok, ajánlásokat teszek, jó sokat. Van amit megfogadnak, van amit nem. de így is látszik rajtuk: élvezik. Én is, szóval minden oké!

Végjáték: Három lány és három fiú egymás ellen. Robi és én “pihenünk”. Így kívülről nézve, látom igazán, reggel óta sokat ügyesedtek, bátorodtak minden! Büszke vagyok rájuk!

Levezetésképp pizza evés és a torta maradékából falatozgatás, beszélgetés. “Hadi-jelvények” lövésnyomok mutogatása. nekem is van egy szép, az ünnepelttől a homlokomon. De ami igazán fáj, az a bal lábamon a nagylábujjam! Az egyik induláskor, mivel most egy kicsit érzékenyebbre állítottam az elsütőbillentyűt a markeremen, sikeresen “lemészároltam” szegényt! Szép lila, még most is. De akkor és ott kit érdekel! a hangulat jó, a játékosok fáradtak, mindenki boldog. Közben ránk sötétedik, így hazafelé vesszük az irányt. De előtte még elbúcsúzunk egymástól és házigazdáinktól. Balázska, Never és a többiek igazán segítőkészek voltak végig, pedig számukra nem egyszerű nap volt. Három csapat és egy airsoft gárda. És sajnos egy kellemetlen reggeli szituáció ellenére is, biztosították, hogy szórakozásunk gondtalan és gördülékeny legyen!

S az immáron nem “paintball szüzek”? Volt köztük, aki már annyira belelkesedett, hogy a májusi ” A Nyúlon Túl” paintball eseményen való részvételét fontolgatja! Remélem a meglepetés parti hozott néhány új lelkes tagot a magyar paintball társadalomba!

Azzal kezdeném, hogy én egy barom vagyok és az EXWT egy nagyszerű csapat, amiben nagyon sok lehetőség rejtőzik.
Az MPL egy fantasztikus élmény volt és az EXWT három új tagja: Martin, Ármin és Gábor nagyszerűen teljesítettek! Természetesen a régi csapattagok most is kitettek magukért, hiszen Zümi (Gabi) is remek teljesítményt nyújtott és Kapó is jól helytált „statiszta” operatőri szerepében!
És hogy miért barmoltam le magam? Egyszerű: az EXWT a legutóbbi versenyén mindössze egy mérkőzést tudott „nyerni”, azt is Balázska segítségével, aki reklamálása miatt leléptette csapatát.
Most viszont az első fordulón, még ha az utolsó is lett a csapat, önmagához képest sokat fejlődött, hiszen két mérkőzést is sikerült hoznia!

Természetesen az eredménytől nem vagyok hasra esve, csak azt akarom írni ezzel, hogy az EXWT csapattagjaiban jó potenciál, kiaknázható tehetség rejtőzik, amit remélem idővel sikerül majd a felszínre hoznunk!
Martin és Ármin, ha hibákkal is, de jól teljesítettek. Gábor pedig hozta a woodsballos rutint, ami igaz a versenyen kevés volt de jó alap a jövőre nézve.
Zümin, így a videókat vágva-nézve, rengeteg fejlődést vettem észre, aminek külön is örülök! És itt nem a legújabb játékszerére, egy DM8-asra gondolok, hanem a játékstílusában fejlődött sokat.
Magamról inkább semmit. Lehordani nem akarom magam, fényezni pedig nincs miért. Egy biztos: nagyon nehéz „kvázi csapatkapitányként” és a Festéklövész.info szerkesztőjeként jelen lennem egyszerre és mind a két szerepemben maximálisat teljesítenem. Az első győztes mérkőzésünk utáni „gyógyszer elgurulásom” is ebből a tudathasadásos állapotból származhatott. Olyan adrenalin tolulásom volt, hogy aki csak körülöttem állt, szinte mind lehordtam… elnézést ezért.

Mivel öten indultunk aktív játékosként és forgattuk a játékosokat mérkőzésről-mérkőzésre, így nem igazán adott jó lehetőséget a kilenc mérkőzés, hogy eltaláljuk az optimális felállást.
Optimális az volna, ha az ilyen három fős versenyekre két-két összeszokott hármasban tudnánk kiállni. Jó volna, ha sikerülne végre egymás ellen-egymással edzenünk, úgy hogy felfedezzük gyengéinket és erősségeinket. Az előbbiből nyilvánvalóan jelenleg több van. A kommunikáció hiánya még mindig probléma, habár mutatkozik benne némi fejlődés. Az összejátszás, a csapatként dolgozás a pályán még nagyon siralmas. És most is küzdöttünk a felszerelésünk „alsó kategóriás limlom” szindrómájától. Martin behalt boardjától, Armin ION-jának beállításán át, az én ismét bedöglő táramig (és a trehányságomból eredő marker hibámig) ismét minden előfordult. De észrevehetően gördülékenyebben és kevesebb görccsel vettük ezeket az akadályokat. A technikai akadályokat persze, ha akartuk volna sem biztos, hogy el tudtuk volna hárítani Izrael Dávid önzetlen segítsége nélkül, aki felszerelésünkön keletkező „lyukakat” saját cuccaival igyekezett betömni. (Most már tuti, hogy kell egy Rotor, egy ilyen maxi méretű héjjal, nagyon bejött!)

Ráadásul még a mérkőzések előtt végigjárta velünk a pályát és igyekezett hasznos tanácsokkal felvértezni minket a játékra. No, ebből sok mindent nem fogadtunk meg, ez is a görcsösségünknek és amatőrségünknek tudható be! Aztán a verseny alatt végig ott volt mellettünk Tony, aki tanácsaival meglátásaival folyamatosan igyekezett segíteni minket. Persze ezek a tanácsok is Dávid tanácsainak a sorsára jutottak. Nagyon sokat kell még tanulnunk. De az út nem járhatatlan és a csapatból senki sem reménytelen, így hiszem és tudom, hogy egy napon az EXWT egy sikeres és jól működő paintball csapattá fog válni! Nem mondom persze, hogy világverő szupercsapattá, de egy a hazai mezőnyben sikeres és eredményes brigáddá kovácsolódhatunk a játékok során!

Ennyit a szövegnek és most adjunk a képi világnak! Íme egy videó-összeállítás, ami az EWXT MPL-en nyújtott szerepléséről készült!

A marker előző gazdája nem sajnálta az upgrade-eket és bizony tömött a kicsikébe jó párat. Először is, kapott egy új “agyat” azaz boardot, ami egy Seventh Element cucc. Ha nem is a legnépszerűbb board gyártó terméke, de a célnak tökéletesen megfelel. Manuálja átolvasgatása után, programozása könnyen elsajátítható és nagyon “user frendy”.

A boardhoz szorosan kötődik egy CP, azaz a Custom Product cég által megálmodott elsütő. Na ezt is egy igen kényelmes darab, habár a beállításával még tökölődöm jelenleg. Kicsit hosszú úton jár nekem, de volt akinek pont ez tetszett. Ízlések és pofonok, ugye…

A következő “finomság” egy megdöbbentően egyszerű és mégis nagyszerű TechT G3 Bolt. Ennek technikai adatai lenyűgözőek szerintem: Csupán 7,9 gramm és mindössze három ó-gyűrű található rajta. Hatására a rendszer megelégszik nagyon alacsony Dvell-lel (ki még nem derítettem, hogy most mennyin is áll) és alacsonyabb nyomással.

Ezen értékek tényleg roppant alacsonyak. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy vasárnap alig alig fogyott a palackból levegő, pedig megdolgoztattam a kicsikét alaposan! Ilyen gázgazdaságos és mégis konzisztens és stabil markerem még sohasem volt!

És a “tuningok” végére hagytam egy három darabos csőkészletet, ami színében ugyan nagyon megy a markerhez, de roppant nehéz és ezzel felborítja az amúgy rettentő kis tömegű marker (mindössze: 0.844 kilogram) egyensúlyát. Ez jelenleg kevésbé zavaró, mivel “hótalap” alumínium levegős palackal rendelkezem, ami kiegyensúlyozza az orrnehézséget, de ha végre valahára le fogom tudni cserélni egy sokkal könnyebb kevlár palackra, akkor cső cserét is kénytelen leszek végrehajtani, mivel úgy már maximálisan “orr nehéz” lesz a marker.

És ha már a hátrányoknál tartunk, igyekszem őszinte lenni. Még egy kicsit zavaró dolog, a markolat, azaz a grip. Mások is megjegyezték, hogy kicsit talán vaskosra sikeredett. Ezzel egyet kell, hogy értsek, de nem annyira problémás, hogy ne tudnám megszokni.

A marker karbantartása egyszerűen nevetségesen könnyű. A bolthoz kapott backcap szerszám nélkül, kézzel kitekerhető. A bolt ujjal könnyen kinyomható a cső felőli oldalról hátrafelé. Az ó-gyűrűk lezsírozása után a bolt a backcap-be visszahelyezve, egyszerre tolható be a testbe. A szemeket, már más markereken is megszokott, klasszikus csavarrögzítéses takarólemezek fedik. Eltávolításuk után a szem a szokásos módon takarítható. Regulátort még nem szedtem szét.

További tulajdonságok: a markolat gumi jó fogású, megfelelően “érdes” tapintású, szerintem izzadó tenyérben sem csúszik. Az ASA on/off rendszere egyszerűen briliáns! A palack betekerése után egy csuklópánton forgó lap hátracsappantásával lehet a gázt a rendszerbe juttatni, gáztalanítás pedig ugyanennek a kis karnak a “kinyitásával” elvégezhető. Az ASA menetszáma pont optimális mostani palackomhoz. Minden a regulátoron található fontosabb készség (nyomásmérő, töltőcsonk) megfelelő helyre kerül a palack betekerése után. A tárnyak pedig egyszerű és nagyszerű, szerszám nélküli szorítórendszere jól működik és megfelelően rögzíti a tár nyakát. Nagyon alacsony profilú, így még a hosszú leadagoló csővel rendelkező tárak is alacsony súlyponttal ülnek a markeren.

A marker ismét egy kompromisszum eredménye, de kijelenthetem, hogy az utóbbi évek legjobb választása volt számomra. Habár mint a magyar, mint a nemzetközi fórumokon vegyes a fogadtatása és a minősítése, mindent egybevetve, a fentebb felsorolt fejlesztésekkel kiküszöbölhető minden “gyermekbetegsége”. Akár versenyzésre (amatőr szinten), akár bozótharcra, scenariozásra ajánlom.

A bírók tréningjének napján több mint egy karton lőszert kilőttem vele, de lőszer törést nem tapasztaltam. Gázfogyasztása, mint fentebb is írtam, meglepően jó volt. Messze a leg-gáztakarékosabb markerem, amit valaha birtokoltam. Zárt rendszere miatt (spool valve) elég csendes, visszarúgása szinte nincs is. Nagy reményeket fűzök hozzá és remélem, hogy tényleg kiszolgálja amatőr igényeimet két-három évig.

Itt van rögtön az EXWT, az airball csapat, melynek tagja vagyok. Kalandokat élünk át és ezek igazán nem biztos, hogy mindenkit érdekelnek. Meg a lövész nem is az Ex reklámozására szolgál. Szóval van, lesz olyan történet, amit szívesen kiírok magamból, de nem a lövészen.

Aztán itt vannak a felszerelésem körüli mizériák. “Titkos” markerek és egyéb hülyeség. Az én hülyeségem, de talán szórakoztató.

Aztán vannak videók, amik nem biztos, hogy teljesen a lövész profiljába illeszthetők. Most is van a gépemen két ilyen, és úgy gondolom ezeket is érdemes megosztanom itt.

Szóval, az Addict marad. Bejegyzések lesznek. Azon kevesek, akik pedig megtisztelnek azzal, hogy el is olvassák őket, remélem jól szórakoznak majd rajtuk!

Nemrég beregisztráltam egy alternatív domaint: a Festéklövész.com-ot (festeklovesz.com), ezt egy külföldi szolgáltatónál hostoltatom.

Igyekszem megoldani, hogy mind a két domain egy hosthoz kerüljön és az oldal egy stabilabb rendszeren üzemeljen tovább.

A kiesésért elnézést kérek mindenkitől!

Ezen szénné röhögtem magam. De a második sem rossz:

Ha további Derder videókat néznél, ezt a két linket ajánlom a figyelmedbe:

http://www.youtube.com/user/derderpaintball

http://vimeo.com/derderpaintball

Ha pedig szeretnél filmeket letölteni, akkor hármat biztosan megtalálsz a neten:

Natural Selection, Road Kill, és Obscure Influence

Aztán ott volt még a ruha kérdése is. Ha már airball stílusú (“tournament style”) markert akarok venni, nem igazán kéne erőltetnem ezt a terepszínű gyakorlós történetet. Főleg mivel két év alatt két gatya szakadt, mállott szarrá rajtam. Régóta bozót-harcolok, de csak az utóbbi pár évben ment el végleg az eszem, na. Eleinte, ez csak az esés-kelés számát növelte, aztán a kamikaze stílus finomodott kissé, csak hát a göncök nem bírták az elmebeteg terhelést.

Ha vissza kell gondolnom, hogy hol és mikor jött el a „kamikaze hinni túlélésben” korszakom, akkor még valamikor 2008-ban egy pápai scenario jut eszembe. Épp a nagy, bunker feletti pályán szédelegtem, és egy partmosásba, ahol addigra már vagy tizenöt csapattársam totyorgott, egyszerre érkeztem a visszaállásomból Attilával, a Tactical Ops oszlopos tagjával. Attila ekkor sorsfordító mondatokat nyomott a totyorgók felé: – Hárman fogják a dombot srácok! Meg kell nyomni! Fásult voltam és üres fejű, mindaddig. De ez az idea. A számomra kamikaze roham, teljesen felvillanyozott. Végre nem lopózás, bujkálás, hanem tiszta kozákos roham! Csináljuk! Felspannoltunk mindenkit, akik körülöttünk álltak és „megtoltuk”! Istenem! Olyan csodás volt! Rohantam és közben üvöltöttem a maszkomba fröcsögő nyállal. Lőttem mint ökör, mindenhová, ahol csak ellent sejtettem. Felérve, a légszomjamat is elnyomta a gyönyör! Tiszta volt a „terep”. Sikerült! Na azóta kissé szeretek elme-betegeskedni. Mostanra már finomabban és visszafogottabban, de azért néha elkap még a gép. Elkalandoztam ám… Na szóval, a gatya! Kellet egy strapabíró. Addigra sokan mondták, hogy a tournament gatyák jól bírják a kiképzést, szóval erre felé keresgéltem. Közben a két marker elment. A Bulletsből pedig sikerült hozzájutnom egy használt Dye C5-ös gatyához, ami „koros darab” ugyan, de azóta is kiválóan teljesíti a dolgát. Oda nem adnám tíz új terepszínű gyakorlóért…

…gatyám már volt, markerem viszont nem. Néztem etek-et, néztem sok mindent, csak újat és drágát nem, mivel arra pénzem sajna nem volt, ma sincs. Ákos akkor már javában csinálta a régi Festéklövészt, amin jó ideje hirdette Angyalkáját, egy Angel 04 Fly-t. Felautóztam Pestre, megnéztem, kipróbáltam, szerelem volt első látásra. Megvettem és hazajöttem. Tavasszal két nagy scenariot ezzel a markerrel nyomtam végig. Szépen muzsikált, de egyre nehézkesebben. Aztán műszakilag gondjai akadtak, ilyen az ha használtan vesz az ember valamit. Megcsináltatni, megcsinálni olyan hosszadalmas és körülményes lett volna, hogy ideiglenesen félre raktam. Vettem „gyorsan” egy új Smart Parts Vibe-ot, ami úgy gondoltam ideiglenesen kielégíti az igényeimet. Vibe bevált, szeretem használom azóta is. Álmaim vannak komolyabb markerekről, de realistán esélyem mostanában nem lesz rá.

Bloggolás. Szóval, talán, egy úgynevezett „majdnem kocka” vagyok valamilyen szinten. Sokáig egy kis közösség tagjaként, a szabadidőm jelentős hányadát más irányban hasznosítottam. Amikor megszűnt, feloszlottunk, hatalmas üres szabadidőm keletkezett, amit természetesen a paintballra szerettem volna fordítani. De ehhez a megfelelő anyagi színvonallal máig nem rendelkezem. Ekkor már két beszámolóm is ott díszelgett a régi Festéklövészen. Mondhatni egyértelmű volt a megoldás. Bloggoljunk paintballt. Ákossal ekkor már terveztük a Festéklövész megújítását, de igazán még ő sem döntötte el, hogy mi legyen, meg én sem, így létrehoztam a PaintballAddict-ot, mint személyes blogomat.

Aztán megszültük a Festéklövész.info koncepcióját és elkészítettem az új oldalt, regisztráltam hozzá önálló domaint, kerítettem „normális” tárhelyet. Májusban már javában dolgoztam a háttérben, de a publikus indulás, a költözés csak júniusra valósult meg. És belekezdtünk. A Festéklövész.info olyan mint ha a gyerekem lenne. Na persze ez túlzás, de majdnem így van. Nincs nap (kivéve, amikor játszom), hogy ne foglalkoznék vele valamilyen szinten. Természetesen az addict sem szűnt meg számomra létezni. Sőt! A kettő kiválóan kiegészíti egymást. A lövész a „hivatalos” szócső, míg itt az addict-on nyugodtan és szabadabban nyilvánulhatok meg. Például a kerékbilincses sztori, vagy az új airball formáció, amiben benne vagyok, az EX is helyet kaphatott itt.

A Festéklövész.info szépen fejlődik. Felszerelésem sajnos nem ilyen ütemben, de hát az élet kompromisszumok sorozata. Játéktudásom pedig igen csak hullámzó. Az első airball versenyünkön például csapnivalóan játszottam. Ebben az évben rengeteg dolog történt, ami személyesen is érintett. Ezek a történések nagyon fontosak, de nem csak nekem, hanem az egész paintball közösségnek. A folyamatok, még ha döcögve is és „babalépésekkel” de elindultak, a szerintem jó irányba. A Szövetség, a kísérletek az összefogásra, a lelkes tenni akarók összefogása elindított egy folyamatot. Egy folyamatot, aminek a végén talán egy igazi közösség, egy a paintballért élő és rajongó társaság fog kialakulni.

Személy szerint rengeteget tanultam, fejlődtem ebben a közösségi közegben. Nem várhatom el persze mindenkitől, hogy hasonló nyitottsággal forduljon ezek felé az emberek és az általuk generált folyamatok felé, de remélem, hogy személyes példám is ösztönzően hat azokra akik egy közösség hasznos és aktív részeseivé akarnak válni.

Szép év volt a 2009-es és a 2010-es remélem hasonlóan szép és történésekkel teli lesz. A PaintballAddict és a Festéklövész.info itt lesz és igyekszem, igyekszünk majd beszámolni ezekről a történésekről.

Békés és szeretettel teli ünnepet és nagyon boldog, festékben gazdag új esztendőt kívánok minden kedves sport-társamnak!