Paintballaddict – csak így, simán…

Megbilincselve – az MPBSZ találkozóján jártam

Posted in Hírek, Vélemény by Tacepao on 2009/11/20

Én egy vidéki fasz vagyok. Lehet így kezdeni egy bejegyzést? Lehet. Így döntöttem! Ha most tovább olvasol, akkor egy vidéki szamár esetét olvashatod majd, aki önkéntes hírmondónak (bloggernek?) állt, gondolta írogat dolgokat a paintballról és megosztja azt majd az arra kíváncsiakkal. Tette mindezt önszorgalomból, naiv lelkesedéssel, szeretetből és jó szándékból De mint tudjuk, a pokolba vezető út….

Megkaptam a meghívó e-mailt Leventétől a következő MPBSZ találkozóra. Mivel az elsőn, bármennyire is szerettem volna, nem tudtam ott lenni, így erre már mindenképp el akartam jutni. A dátum, a helyszín és az időpont, hogy finoman fogalmazzak, minden volt, csak nem kedvező. Mivel, szerencsémre, maradt szabadságom az év végére, így el tudtam szabadulni a munkahelyemről. Ez az akadály már elhárult tehát a csütörtök esti találkozó elöl. Másik akadály az autó, mivel a Polo-m még mindig nincs üzemképes állapotban. Így kénytelen voltam kivenni “anyám segge alól a Suzukit”. megoldottnak tűnt minden, így már csak az eseményre várás kellemes hangulatával kellett törődnöm.

Aztán, tegnap – csütörtökön, délután 16 órakor elindultam kicsiny otthonomból, s miután a közeli benzinkúton üzemanyagot vételeztem, Budapestnek vettem az irányt. A vidéki rész teljesen rendben volt. Közepes forgalom, szép lassan sötétedő táj, kellemes zene a magnóból és jó meleg az utastérben. A pokol Érd magasságában ért utol, vagy inkább én értem utol őt. Az egyik körforgalomnál, csak a reflexeimnek köszönhetően nem lökött fel egy csodabogár autós kolléga. Kissé odébb pedig egy teljesen zavarodott vénember készült kamikaze mód, záróvonalon keresztül legyalulni a gépjárművem orrát. Még jó, hogy ezt is megúsztam. Budapestre beérve, a budai totális dugót viszont már nem! 17 óra 20 percet mutatott az óra, amikor is a budai kuplung-gyilkos, csak egyesben közlekedsz, a kettes maga a megváltás dugóban találtam magam. Mire átértem Pestre, az én vidéki, de azért forgalomhoz hozzászokott énem, már olyan zilált volt a gyök kettes vánszorgástól, hogy az egyik cigarettát toltam a másik után a pofámba. Az idegbajom növekedésével, persze jött a totális káosz. A fejemben a: “gyűlölöm ezt a város, itt élni nem lehet” nóta zakatolt, amibe is olyan sikeresen belefásultam, hogy a kereszteződésben, ahol fordulnom kellett volna, nem fordultam. Tudom, én vagyok a balfasz! De az istenekre! Egy rossz manőver után, miért kell akkora kerülőt tennem, hogy a végén még jobban összezavarodom? Eh…

Na nagy nehezen sikerült magamat benavigálnom a Dohány utcába, ahol is a Champs Pub-ban volt a találkozó. Ekkor ért a következő trauma. Parkoló az bizony sehol. Autó, autó hátán, a helyzet teljesen reménytelen, én távolodok a Pub-tól és az idegrendszerem már teljesen szétesni készül. Aztán meglátok valami “rést” valami parkolásra alkalmas szerű “kis szir-szar” helyet. Több sem kell, benavigálom magam és kiugrok az autóból. Visszanézek az utcában. a Pub már rég látótávolságon kívül, több saroknyira mögöttem. Mindjárt 19 óra, elkésem (amit sohasem szoktam és még ideg-betegebb leszek tőle, na). Érzem, hogy a hely amit “találtam” nem a legmegfelelőbb a parkolásra, de körülnézve, a helyzet mindenhol máshol ugyanilyen reménytelen. Döntök: marad itt a kocsi én pedig vissza gyalogolok a találkozó helyszínére.

A gyaloglás végül is egy valamire jó legalább: lehiggadok az est hűvösétől, így mikor a Pub-ba lépek (te atya úr isten, mi ez a hely???) már legalább higgadtnak látszom. Üdvözlök mindenkit, akit a helyiség leghátsó részében egy asztal körül találok. Ákos, Levi, Coli, Balázska, Tóth Ákos és a többiek észre sem vesznek rajtam semmit. Kínomról csak Ákos tud, hiszen vele telefonon értekeztem a nyomor közepén.

Megkezdődik az este “lényegi része” amiről olvashattok már a Festéklövész.info-n, tehát nem részletezem. A hangulat remek, főleg a vége felé. Kezd hasonlítani egy baráti iszogatós kocsmai estre. Már páran távoztak, páran “berúgtak”, a maradók “klikkesednek” és sztoriznak, szóval már nem a szövetség a téma, hanem minden: Tewe felújít, Colinak nem áll fel, T. Ákos borfejszámoló művésszé avanzsál, szóval a hangulat remek. Ránézek az órámra. Te Jézus Krisztus! Elmúlt 23 óra! Indulnom kéne, hiszen hazáig az út minimum két óra. El is búcsúzom a hangzavarban a többiektől. Itt jegyzem meg, hogy távoztamkor a két ásványvíz és egy kávé fogyasztásomért felszámolt közel ezerötszáz forinttól a pofám majd leszakad. Vidéki, és túl egyszerű vagyok én az ilyen árakhoz, na!

Az utcára kiérve a “friss levegőn” baktatok az autóm felé. Gondolatok a fejemben. Mit is fogok írni az estéről, meg amúgy is, most akkor mi van?! A gondolataimat az autómhoz érve egy bazi ronda piros “bizbasz”, egy kerékbilincs látványa úgy roppantja ketté, mint a Balaton jegét a tavaszi olvadás! Hogyazajókurvabüdösistentetvesrohadpicsájabasznákettéasztaszájbakurteget! EZ MEG MI A FASZ??? Lassan térek magamhoz a sokkból és olvasom a matricát, amit gondos kezek a bal első ajtóra ragasztottak: Ha “kényelmi szolgáltatásunkat igénybe veszi”. Mi a kurva anyád? Kényelmi? Kerékbilincs? Már látom magam, amint az autóban alszom, hogy reggel valami szervvel leszedessem ezt a szart. Totyorgok, mint a szarógalamb. Felhívom Ákost! Gyere ide, bazd meg, én kész vagyok! Ilyen szar szopás még nem ért az elmúlt harmincöt évben. Jön, ígéri, én meg várok az autó mellett, a papírokat gyűrögetve, meredt döbbenettel. Egy taxis kiabál rá az autójából: – A “kurváranemtudtammegjegyezniazutcanevét” utcába kell menni, ott lehet befizetni a pénzt és már ki is jönnek és le is veszik a bilincset! Ja, kösz a tippet, de az hol a faszban van! Én vidéki vagyok, egy találkozóra jöttem önszorgalomból, önköltségen, vidékről, ahol még a hírét sem ismerik a kerékbilincsnek, nem hogy használnák…. szóval összeomlok, szépen… Önzetlen vagyok és egy idióta! A taxis megértő. Segít (persze nem ingyen). Bevárjuk Ákost, taxiba be, ATM, hivatal, befizetek. Kocsihoz vissza. Leszedik. Taxisnak is fizetek. Az autóm szabad, de én örökre rab maradok… az ostobaság rabja. Felajánlok Ákosnak egy hazafuvart, a most már minden mindegy elv alapján. Elfogadja. Megállapítjuk, hogy ma még nem ettünk semmit (éjfél elmúlt, tehát ez igaz). Így egy általa ajánlott non-stop kajálda felé vesszük az irányt. Ő két hamburgert eszik én csak egyet. Még mindig sokkos állapotban vagyok na! hazaviszem, aztán irány a város budai fele. keresztül a “city-n” azon agyalok, hogy merre is menjek haza. Feladom: autópálya (kerülő ugyan, de talán gyorsabb). Benzinkútra be matricáért és irány az M7-es. Száguldás. A nagy szart! Akkora köd van, hogy látok vagy tíz, jobb esetben húsz métert. Máskor ilyen “tejfölben” óvatos duhaj vagyok, de ezen a hajnalon már minden mindegy. Néhol százhússzal hasítom a semmit. Szemeim égnek az erőlködéstől, hogy lássak, de ez csak vakrepülés. A 63-ason már nem vagyok ilyen bátor. Hajnali három óra van amikor hazaérkezem. Még jó, hogy péntekre is szabit vettem ki. Ágyamba rogyván, azért még egy gyors számvetés: mennyibe is került nekem ez a beszámoló? Két év mínusz az életemből az idegesség miatt. És harmincezer jó magyar forintomba (kb. negyed havi fizetésem)! Nem veszek új tárat a markeromhoz a Mikulás Kupára… HEADSHOT!

Advertisements

Egy hozzászólás

Subscribe to comments with RSS.

  1. C.Klark said, on 2009/11/21 at 20:06

    Tace ez tényleg szívás volt…..,mert ez egy bűnös város..:D


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: