Paintballaddict – csak így, simán…

Az EX a Mikulás Kupán, avagy az első airball versenyem.

Posted in Airball, Verseny by Tacepao on 2009/12/06

Vasárnap este van. Egész délután a gép előtt ültem és vágtam a videókat, amiket Ákos a Patriots Mikulás Kupán készített. Egy kis szösszenetet már meg is osztottam a nagyvilággal. A tegnapi nap legszenzációsabb eseményét, már ami az ExWoodsTeam szempontjából annak számított.

Ha józan és realista lennék, de ugye nem vagyok az, akkor most reális értékelést, a tapasztalatok objektív summázatát vetném billentyűzetre. Leírnám, hogy olyan bénák voltunk, hogy csak na. Totyorogtunk, mint a szarógalambok. Nem találtuk a helyünket a pályán, stb. stb.

De LÓFASZT! Ezek mind lehet, hogy igazak és azok akik ezt az egészet „véresen komolyan csinálják” most egy életre megutálnak, de szerintem ez nem számít!

Egy dolog számít! Van három vidéki srác, aki „álmodott egy nagyot” és minden nyomorát, nyűgét félretette, és elhatározta, hogy elindul egy airball versenyen. Úgy, hogy ebből a három srácból kettő még airball pályát sem látott az életében!

Sem Kapó, sem Zümi nevében nem akarok konkrétumokat írni, ezt a jogot meghagyom nekik, ha élni akarnak vele. Így csak az én érzéseimről, emlékeimről olvashatsz, ha tovább olvasol!

Az is csoda, hogy egyáltalán sikerült és végig tudtuk játszani a napot! Életemben nem szereltem ennyit, mint a Kupán! Markert, tárat, meg mit tudom én még mit. Szét és össze, össze és szét. Néha majd szétestem ettől. Kapó még életében nem játszott szolenoidos markerrel, elektromos tárral (X7 tulajdonos és woodsballer, ugye), szóval elég nyűgös volt, szerintem, amiatt, hogy így élesben kellett megismerkednie a dologgal! Zümi pedig az Ion össze nem rakása miatt (eh…) volt elcsüggedve. Szóval szívtunk rendesen. De persze ez abból fakadt, hogy úgy álltunk neki a dolognak, hogy a felszerelésünk erőteljes hiányosságokkal küzdött. Ha nincsenek a felajánlások, össze sem jött volna a történet! De összejött, így ott voltunk és a szpíker pályára szólított minket: HSC vs. EX! Megkezdtük! Én a nekem balra eső szélső fedezékig futottam és onnan lőttem a túloldalt, de semmi említésre méltó nem történt. Simán elbuktunk. Fejben ha voltam is valahol, akkor biztos nem a pályán. Úgy kóvályogtam a pályán, mint valami alvajáró. Mi ez? Hol vagyok? Mit csinálok én itt? Jézusom! Pedig megbeszéltük: kommunikálunk, ötletelünk, csapat ként játszunk. Na én nem tudtam megmukkanni, üres volt a fejem, mint a lufi, és nem hogy az ellenfelek pozíciójáról nem tudtam semmit, de a saját csapattársaimról sem tudtam semmit. Jól kezdődik, gondoltam, mikor már tudtam gondolkodni ismét. Sebaj, majd a következőn! Meg kell jegyezzem, hogy én írtam alá a mérkőzések jegyzőkönyvét, mint „csapatkapitány” de minden voltam, csak az nem! Ötletem sem volt, nem hogy irányítsak, vezessek. Éreztem, hogy nincs ez így jól és csinálni kéne valamit, de nem sikerült, tulajdonképp egész nap. Nem nőttem bele a szituáció szabta zakóba, csak a zakók jöttek szépen és sorban. Nem tudom, melyik mérkőzésen (második, harmadik?) sikerült kilőnöm végre valakit. Nem tudom ki volt, nem tudom, hogy sikerült, csak azt tudom, hogy ez végre felszabadított! De nem is igazán ez, hanem Gömbi (Dangerpaintball) általi lebunkerezésem volt az ami igazán felrázott! Ezúton is köszönet a bal lengőbordámra érkező „ébresztőért”!

Innentől felszabadultan és vidáman játszottam! Általában rosszul, bénázva, de nyugodtan és örömmel! Nyeltük sorra a „békákat” a bukott mérkőzéseket, de ez sem keserített el. Tisztában voltam vele, hogy sok esélyünk nincs arra, hogy egy partit is hozni tudjunk. Főleg, hogy olyan blamákat követünk el, mint pl. induláskor a cső nem ér a fedezékhez (Kapó), vagy kiállás „reflexből” úgy, hogy a lövedék tulajdonképp csak lepattant (rossz scenarios beidegződés).

Van még mit tanulnunk. Szabályok terén is küzdöttünk hiányosságokkal, a technikai dolgokról már nem is beszélve. Én például egyszer sem tudtam normálisan kezet váltani, pedig az utóbbi időben minden játék alkalmával gyakoroltam. Scenarion, baráti játékon nincs ekkora pörgés na…

Amúgy az „airballos ember” nem is olyan fura forma! Tök rendes és közvetlen volt mindenki. Egy két zrika simán elfért (palackomra: – Nem is tudtam, hogy itt co-t is töltenek!), amin tudtunk mosolyogni.

Talán a legemlékezetesebb mérkőzés a Stoneface elleni volt. Ezt az egy partit tudtuk „megnyerni”. Erre persze jól emlékszem, mivel rendesen sokkot kaptunk mindhárman! Olyan hihetetlen volt a történet. Mint utólag kiderült, Balázskát sikerült táron lőnöm a jobb sarokban, de ő ezt nem vette észre és továbbjátszott. A rámért egy az egyért még eljutott a tudatomig, de az utána történtekre, csak később derült fény. Balázska „visszaszólt” az őt kiállító bírónak, aki ezért kettő az egyért büntetést osztott ki, amivel az egész csapatot kiállította. Na ezt már egyikőnk sem látta, így a hirtelen beálló csendben bután bámultam magam elé és feltettem a nap leghülyébb kérdését fennhangon: – Na most mi a szitu? Aztán óvatosan felemelkedtem és kinéztem a deathbox-ra és láttam, hogy ott bizony hárman vannak. Ekkor teljes döbbenetemben csak annyit tudtam kinyögni: – Oké! Láttam, hogy Gabi és Kapó is a pályán van! Hihetetlen, gondoltam, majd elindultam lassan „szédelegve” az ellenfél bázisa felé. Teljesen gépiesen csináltam mindent és ellenőrzésem után gépiesen indultam el a jegyzőkönyvet aláírni. Eljutott ugyan a tudatomig, hogy valahol a pályán elhangzott még egy out az ellenőrzésem közben, de az nem nekem, hanem Kapónak szólt, aki nem állt meg az „idő” elhangzásakor, hanem tovább mozgott. Ez volt az utolsó előtti mérkőzésünk a nap folyamán! Igazán még most sem tudom felfogni a történteket.

Egy szónak is száz a vége! Remek nap volt és már várom a folytatást! Mivel nem kérdés: airballozni is fogok (fogunk) a továbbiakban! Mindhárman (és akik még hozzánk csatlakoznak) igazi két életű paintballosok leszünk! Szalmabálák és bozótok között is ugyanolyan jól fogjuk érezni magunkat, mint a lufik között! Nem fogok pálcát törni egyik stílus felett sem! Mindkettőnek megvan a maga szépsége. Nekem pedig személy szerint ez a történet így válik egységes egésszé! Mindkettőt addig csinálom majd, amíg van rá lehetőségem és bírom, no meg amíg örömömet lelem benne! Legalább annyira, mint a tegnapi napban!

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: