EXWT a Patriots Nyuszi Kupán

Hát igen! Vannak napok, amikor az ember a legrosszabb kezdet miatt, már azt hiszi, hogy semmi sem sikerülhet, aztán a dolgok megváltoznak és az idő előrehaladtával az ember lelke megnyugszik, felszabadul és felhőtlen gyermeki örömmel tekint maga köré. Ilyen nap volt ez a tegnapi is, amikor az EXWT részt vett a Patriots Nyuszi Kupán!Nem írom le, hogy milyen egyáltalán nem könnyű körülmények jellemezték az EXWT felkészülését a kupára. Hogy majdnem összejött két csapatnyi ember, aztán a végén négyen maradtunk. Ez a négyes a következőképp alakult: Kapó, aki lassan hét éve aprítja társaságomban az ellent, Tony az “öreg motoros”, aki 2007-óta nem vett részt ilyen eseményen, mint játékos. Mondhatni marker sem fogott a kezébe, hacsak nem mint bíró tette azt! Bazsi, akinek egy gatyán, mezen és maszkon kívül csak a hatalmas szíve és játékszeretete állt rendelkezésére, ahhoz hogy játszani tudjon. És persze itt vagyok ugye én. A paintball függő, akinek inkább vágya, mint pénztálcája van ehhez az egészhez.

Szóval, ha létezik csapat, ami hendikeppel indul el bármelyik versenyén az az EXWT. De nem panaszkodni akarok, csak szeretném, hogy mindenki, aki elolvassa ezt a bejegyzést tisztában legyen azzal, hogy mi is a nagy valóság. Az kérem az, hogy segítség nélkül ismét nem sikerült volna elindulnunk a versenyen!

Dávid kisegített minket egy Etek2 markerral és egy tabitartóval. Blade hozta a markerét, a palackját, és a tárát, meg mini de annál inkább hasznos szerszámkészletét. Tony adott Kapónak mezt, hogy legyen miben játszania. Szóval volt itt kérem minden a háttérben, hogy összejöjjön a csapat.

Két ember volt aki teljes egészében a saját felszerelésére tudott támaszkodni. Tony és én. Igaz Kapó a verseny napján vett egy PMR-t, de tárat tőlem, palackot Blade-től, tabitartót Dávidtól kapott. Majd táram átmászott az Etekre, így Kapóhoz egy Rotor érkezett Zolee-tól, akinek ezúton is köszönjük szépen a segítségét! Bazsit pedig inkább meg sem említem. Rajta csak a maszk és az öltözék volt saját, minden valaki mástól érkezett.

Ennyit a körülményekről. Tovább nem ragozom, hiszen ott voltunk játékra készen és szinte mindenből akadt nálunk tartalék, szóval nyugodtak voltunk ezen a téren… addig, amíg az első mérkőzésen Kapó markere be nem jelentette a sztrájkot. Az istenért nem lőtt! Mondjuk Tony meg túl, az ellenőrzésnél, úgyhogy az én markeremmel vágott neki a menetnek (az első és második körben én pihentem).

Próbálgattuk magunkat és a pályabejáráskor kiötlött taktikánkat, már ha volt konkrétan olyan. Mondjuk Tony megpróbált mindent: ötletelt, tanácsolt, és játszott is, de a siker csak nem jött össze az első két menetben.

Aztán a harmadikban Tony, Kapó és Tace felállásnál megtört a jég! Kapó a “piramis”, Tony a “kígyó” oldalra el én maradtam centerben. Igazából nem tudom mi törtét. Tettük a dolgunk az előzetesen megbeszéltek szerint és én kilőttem a jobb sarokban lévő játékost. Kapó keresztbe centert lőtt és én is, így nem tudom melyikőnk szedte is ki végül, de ez mellékes is. Tony pedig elbírt a maga emberével a kígyós oldalon. Megvolt a pont, megvolt az első győzelem.

Természetesen nem bíztuk el magunkat és kellő alázattal és további felállás kereséssel játszottunk tovább. A következő győzelem az ötödik mérkőzésükkor jött. Istenre esküszöm, annyira örültem neki, hogy már nem is igen emlékszem, hogy sikerült. Ebédig még buktunk egy partit, majd szünet következett. Eddigre már, hála az égnek a reggeli idegességem is szertefoszlott, így elfogyasztottuk szerény, de annál jobban eső ebédünket.

Ebéd után aztán sikeresen benyeltünk három vereséget, amit nem csak az ebéd okozta ritmuskiesésünknek tudhatunk be. De nem csüggedtünk. Folyamatosan hajtogattam, hogy a Mikin egy, az MPL-en kettő, itt már az is megvan, még egy kellene és elégedett lennék! Természetesen ezt a győzelmek számára vonatkoztatva gondoltam.

És megtörtént a “csoda”! A tizedik mérkőzésünkön, amit a későbbi bronzérmes ellen vívtunk ismét, az első győzelmünknél bejött formulát próbáltuk, csak most Bazsi volt a jobb szélen. Mikor kilőttem a tükrét és a középső játékost folyamatosan lőttem, jobb oldalt felfutva lezúzta őket. De úgy, hogy még Tony és én is meglepődtünk ezen.

Mivel megvolt az általam előirányzott harmadik győzelem is, felszabadultan, de eredménytelenül játszottunk tovább. Tökéletesen kijött, hogy edzés nélküli, össze nem szokott gárda a miénk.

Sokszor volt, hogy nem értettük egymást, sem mozgásban, sem szóban. Sok hibát vétettünk, mint egyéni, mint csapat szinten. Én pl. annyira “beleszoktam” a jobbra játszó center szerepébe, hogy amint változtatnom kellett volna ezen, totális csőd volt amit műveltem.

Közeledett a végjáték. Az utolsó előtti mérkőzésünk a White Angels ellen vívtuk, akik az előző két mérkőzésükön szabályos lerohanásos taktikát alkalmaztak, igen csak sikeresen. Tudtuk, hogy ellenünk is valami hasonlóval készülnek, de be kell valljam ötlettelenek voltunk, a hogyan álljunk nekik ellent kérdésében.

Aztán a mérkőzés eljött és mi ott álltunk, talán mint “riadt szemű őzikék”, de egyáltalán nem szándékoztunk olcsón adni a skalpunkat. Tony bal, Kapó jobb és én center felállással vártuk a rohamot. Be kell valljam az Angyalok gyorsak! Az egész mérkőzés egy totál káosz a fejemben! Annyi csak, hogy a srác jön jobbra én húzok rá, de gyors, cikázik a “piramisok” között, lövöm, közben üvöltök, de gyors. Aztán felbukkan ott ahol gondoltam és szó szerint “szarrá lőjük” egymást. nekem legalább is szarrá-nak tűnt. El is indultam kifelé, de a srác csak futott tovább és Kapót is levarrta. Viszont a bírók szerint őt én már kilőttem előtte tehát továbbjátszott. Élő játékos már nincs a pályán: döntetlen!

Komolyan mondom, ez a döntetlen számomra felért egy győzelemmel!

Ezután már csak az utolsó mérkőzésünk maradt hátra, amit a házigazdákkal a Budapest Stoneface csapatával vívtunk. Minden mindegy alapon egy új figurát próbáltunk, ami persze nem jött be, de ez nem is meglepő, ha hozzátesszük, hogy a Kőarcok igen csak formában voltak a napon és megnyerték a Kupát!

Jött a díjátadó, és állítom voltam olyan boldog és elégedett, mint a “dobozos” helyezettek! Összegezve a történteket: tizenöt mérkőzés, három győzelem, egy döntetlen és tizenegy vereség. Nem fényes lista, de engem roppant elégedetté tesz! és az is, hogy az EXWT úgy néz ki, megtalálta alapfelállását. Azaz erre a három emberre folyamatosan számíthatok airball kalandjaim során!

Köszönöm nekik, a segítőinknek, és mindenkinek aki támogatta valamiképp a csapatot, hogy egy feledhetetlen élményben volt részem!